Elhunyt Arany Tibor 56-os szabadságharcos
2017. június 1. 19:39
Május 20 - án reggel, hosszan tartó betegség után, 84 évesen elhunyt Arany Tibor, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnökségi tagja – tudatta néhány nappal ezelőtt az elhunyt családja.

Arany Tibor huszonhárom esztendős korában részt vett az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. Emiatt menekülnie kellett. Embert próbáló erőveszítések árán sikerült átszöknie a határon.

45 évig élt Amerikában, de ott is minden tőle telhetőt megtett itthon maradt bajtársaiért – fáradtságot nem ismerve és anyagi áldozatokat is hozva – mindenkor megtartotta magyarságát. Csak testben hagyta el az országot, lélekben nem. Saját rádióműsora volt, melynek szerkesztésekor merített a magyarországról rövidhullámon sugárzott Szülőföldünk rádióadás híreiből is.

Arany Tibor, a Pesti Srác Alapítvány kuratóriumi tagja éppen beszél, amikor az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából a Kossuth téri ’56-os emlékhelynél, a jelképes sírnál új zászlót avatnak az elhasználódott helyett. Az első lyukas zászlót, melyet a Kossuth téren  húztak fel, mely 5o évet várt Amerikában a hazatérésre.

Egyik létrehozója volt a Pesti Srác Alapítványnak, s hazatelepülve első útja Erdélybe vezetett. Nagyajtán saját költségén rendbe hozatta Moyses Márton szülőházát, és emléktáblát helyezett el azon 2005. május 15-én.

Életét és gazdag tevékenységét a "Jött, mint a vadvirág a réten" címmel interjú-kötet örökíti meg.

Híradó

Egy Igazi Pesti Srác

1933. február 18-án Tiszaföldváron született. Édesanyja neve Arany Teréz. 1952-ben bevonult, katonai pályára lépett, tisztiiskolás növendék volt a pécsi Dózsán. Parancsmegtagadás és függelemsértés vádjával 1953-ban munkaszolgálatra ítélték, 1953. augusztus 23-án Nagy Imre amnesztiájával szabadult.

Szabadulása után Székesfehérvárra, majd a böhönyei táborba küldték. Ott a századával őszi miniszteri szemlén vett részt éles hadgyakorlaton. Lövész-versenyen 25 méteren géppisztollyal, 100 méteren hadi puskával gázálarcban első helyen végzett. Jutalmul Rákosi Mátyás háromkötetes munkáit kapta. A miniszteri szemle másnapján tankok után szakasza éles lőszerrel egy rohamlöveg után közvetlen rohamozott, s a kézigránátok eldobása után váratlanul a rohamlöveg felrobbant – úgynevezett farokszakadást szenvedett. Az eredmény: 6 súlyos sebesült, köztük ő is megsebesült; az orra alatt több apró szilánkot kapott és légnyomást, ezért nem hallott semmit. Szájából vér ömlött, azt hitte, tüdősérülés érte. Az egész baleset pikantériáját az adta, hogy az orosz és a magyar vezérkar együtt nézte a szemlét, s akkor jöttek rá, hogy sem mentő, sem orvos nincs a helyszínen, s ezért felelõsséget sem akkor, sem késõbb nem vállaltak. Végül előkerült egy Csepel teherautó, arra rakták fel őket, ám mire Kaposváron a kórházba értek, egy súlyosan sebesült hadnagy meghalt, a többiek sorsa is kritikussá vált. A mai napig nem tudja, mi történt velük. Őt egy külön helyiségbe vitték, ahol elsõsegélyben részesítették, majd egy heti kezelés után visszavitték a tábori kórházba. Ott a D-tiszt arra próbálta rábeszélni és megfogadtatni vele, hogy erről az esetről soha ne beszéljen senkinek, mert ha igen, úgy visszakerül a börtönbe.

1953. november 11-én különös gyorsasággal áttették Pécs-Újmeszesre, a Szent István aknába, azzal a megjegyzéssel, hogy rossz befolyással lenne a többiekre. 1954. január 14-én orvosi javaslatra elbocsátották a bányából. Pesten minden héten jelentkeznie kellett az V. kerületi rendõrségen, a Veres Pálné utcában. Utólag értesült róla, hogy a Magyar Néphadsereg című újság azt írta, hogy a böhönyei katonatáborban kígyómarás következtében balesetek történtek, de hogy milyen súlyos, esetleg haláleset is, arról említést sem tettek. Az őt ért szenvedésért, meghurcoltatásért semmiféle kárpótlást nem kapott.

Kitör a forradalom

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése a Laboratóriumi Felszerelések Gyárában érte, ahol hõmérõkészítőként dolgozott. Részt vett a forradalmi megmozdulásokban. A legendás „pesti srácok” soraiba tartozott – az ellenállás fő gócpontjában, a budapesti Corvin közben vett részt a szabadságharc letörésére bevonuló szovjet katonai alakulatok elleni harcban.

Október 25-én elindult a munkahelyére, a Tûzoltó utcába, hogy megnézze, mi a helyzet. Úgy délelõtt 10 óra felé ért a Körút és az Üllõi út sarkára. Az Üllõi úton a Kálvin tér felé két T34-es orosz tank nagy sebességgel húzott, a Kálvin téren megfordultak és az Üllői úton lépésben jöttek vissza a Kilián laktanya felé. Ekkor már valahogy érezhető volt, hogy balhé lesz. Õ az Iparművészeti Múzeumnál állt, a kerítés belső oldalánál, mikor a két tank a Körút sarkát elérte. Az elsõ félig felállt a villamosmegállóba, úgy, hogy hernyótalpa nem feküdt biztonságosan a földön, a másik közvetlenül mögé állt, kicsit balra fedezte az elsőt.

Szemben a Kilián elsõ emeleti balkonján megerősített lőállást építettek ki és dobtáras golyószórót helyeztek el a laktanyában levő katonák. A Nagykörúton, jobb oldalon, a Boráros tér felé útépítési munkálatok folytak, ezért a makadám kövek fel voltak szedve, és félkör alakban lerakva, úgy egy méternyi magasságban. Az elsõ tank lassan pásztázni kezdte a Körút-Üllői út négy sarkát – ekkor mindenki fedezékbe húzódott. Mikor egy pillanatra szünet állt be, ő egy társával beugrott a makadám kövek mögé. A Kiliánból aztán foszforos lövedékkel kezdték lőni a tank jobboldali hernyótalp-kerekeit. A makadám barikád mögött bitumenes kockák voltak gúlába felrakva – ők ezeket kezdték a tank hátsó forgó részére, a felmelegedett kerekek közé dobálni.

A mûvelet nem volt egyszerű, mert nem lehetett állni, a földön fekvés is nehéz volt, és mindketten szorultak. A társának a lába a fedezékből kilógott, ezért comblövést kapott. Õ gyorsan elkötötte nadrágszíjával a társa lábát. Közben folyt csata. Az első tank leadott két lövést, a Kilián ablakban percekre megszûnt a golyószóró kelepelése, de később valaki átvéve folytatta a tüzelést. Ekkor az első tank indulni akart, de a hernyótalpa megcsúszott. Õ még vagy tíz bitumenes kockát hajított a tankra, aamelyik aztán elkezdett füstölni. A második tank előrébb jött, két újabb lövést adott le, ekkor a Kilián balkonja leszakadt. Úgy látszott, az orosz tankok egymással próbáltak kommunikálni, mert az egyik mozgásképtelené vált. Feltételezni, hogy az orosz katonák egy pár percig beszélgettek rádión egymás közt, mert el kellett dönteniük, ki marad. A második tank összes fegyveréből tüzelve elhagyta a Kilián és a Corvin környékét.

Ekkor kezdõdött a dráma második felvonása. Az ott maradt tank legénysége lehet, hogy füstmérgezést kapott, vagy eszméletlenné vált rövid ideig, mert a tank alsó vészkijárata kinyílt, és fehér kapcaszerűséget a puska csövén próbált lengetni egy még harcképes katona. Ez a megadás jele volt. Odaszaladtak a tankhoz, és azt kiabálták: „Ne lőjjetek!”. A kiskatonát bekísérték a Corvin közbe – később úgy hallotta, hogy ez a kis kárpátaljai kiskatona lett a szakács a Corvin közben. A csata szünetében a mentősök, „fehér sapkáék”, a sebesültet elvitték a Mária utcai kórházba. A tankról leszerelték a torony géppuskát, és bevitték a Kiliánba. Több halottja és sebesültje volt az ütközetnek, ezért megvadult a tömeg és több molotov-koktélt dobott a megsemmisült tankra. Ez volt az elsõ T34-es tank, amelyet Budapesten elõször megsemmisítettek.

Október 29-e körül őrséget kértek a Magyar Nők Demokratikus Szövetségéhez a Belgrád rakpartra, a mai Kisgazdapárt székházához. Mivel ő a Molnár utcában lakott, jól ismerte a környéket, õt küldték szolgálatra egy másik fiúval. Meg kellett szervezni az őrséget – a Szerb utcából, az ottani katonai tanszékről kaptak még egy fegyverest. Egy személy állandóan a kapuban igazolta azt, aki be akart menni az Írószövetséghez, Kuczka Péterékhez. Az ott dolgozó portás megmutatta nekik az épületet, a pincét, ahol főztek, a vészkijáratot, ami a Molnár utcára nyílt. A portás utána hazament , mert sokáig volt szolgálatban. Ez a nap volt az, amikor az ávósok kezdtek átöltözni és szökdösni. Az épülettel szemben hajóállomás volt, estére átküldte az egyik srácot, figyelje az utat, és jelezzen, ha fegyveresek jönnének. Közben ő levelet vitt - kétszer is - Déry Tibornak a Kecskeméti utcai egyetemre, ahol Dérynek fõhadiszállása volt, talán a katonai tanszék is ott volt. Úgy este 11 óra felé jelzett az őr, hogy furcsa alakzatban egyenruhások szökdelnek kb. 10 méterre egymástól az Erzsébet híd felõl. Õ felment a kapuhoz, behívta a Duna oldalán lévő őrt, és vártak. Kinyitotta a tölgyfakapu egyik szárnyát, a géppisztolyát kibiztosította.

Az egyenruhások lassan érkeztek a kapu felé, mikor odaért az elsõ, akkor két bajtársával kilépett, és berántották őket. Pillanatok alatt ártalmatlanná tették, egymás után, ahogy érkeztek, mind az ötöt. Egy tiszt, egy tiszthelyettes és három kiskatona volt a szerzemény. A beszélgetés alatt kisült, hogy az akkori IV. kerületi pártbizottságot védték. Fegyver csak a tisztnél volt. Az egész csapat kalocsai és annak környékére való volt. Kuczka Péter majdnem idegbajt kapott, amikor meglátta az ávósokat. A problémája az volt, most mi lesz, egyre ezt hajtogatta:”Én parancsot nem adtam az ávósok elfogására.” Ez igaz, a felkelõk nem is kértek. Õ azt javasolta, hogy reggel bekísérik Kopácsi Sándorhoz, a Deák téri Rendőrfőkapitányságra a foglyokat.

Kuczka nem tudott dönteni, erre valaki azt mondta, Déry Tibortól kérjenek tanácsot. De ki megy most el éjszaka, mikor még az ávósok és az áloroszok razziáznak a városban. Mindenki ránézett, mivel ő már többször járt Dérynél. Erre Kuczka azt mondta: „Te csináltad, te intézted el, te ismered Déryt.” Így õ ment Déryhez. Az éjszakai sötétségben a balkonon beszélgettek, hogy mit lehet tenni. Abban állapodtak meg, hogy reggel a Szerb utcai egyetemi szállásról ruhát és cipõt kell összeszedni, átöltöztetik az ávósokat és szabadon engedik őket, s majd a győztes forradalom bírósága fog felettük ítélkezni, ha bűnösök. Közben õ felírta a neveket és címeket, csak úgy, magának, de a tiszt is felírta az övét, ami aztán később megoldotta, miért nem jöhet haza Magyarországra. De õ akkor, mintha valami kis ördög óvatosságra ösztökélte volna, a születési helyet nem korrektül adta meg, mert Tiszaföldvár helyett Tiszazugot mondott – ezt azonban az öt emberen kívül senki sem tudta.

A forradalom után

A szabadságharc leverése után Bécsbe menekült, onnan az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Elõször a Deloware állambeli Wilmingtonban a Dupont cégnél hõmérõkészítõként alkalmazták. Onnan Philadelphiába ment, végül családjával New Yorkban telepedett le. Ott hosszú évtizedeken át több magyar nyelvû rádióadás (Kóré, Apatini, Kálmán) munkatársa volt, nyugdíjasként pedig éveken keresztül önálló rádióadást vezetett, melyet saját pénzbõl tartott fenn.

Azon kívül az 1956-os Világszövetség, valamint az 1956-os Pesti Srác Ösztöndíj Alapítvány kuratóriumi tagja. Számos egyetemi diák magyarországi tanulmányait anyagilag támogatta. 1982-ben, amikor végre beutazási engedélyt kapott Magyarországra családjával együtt, Ferihegyre érkezve finoman leválasztották családjától, és egy mellék terembe kísérték. Itt közölték vele, hogy nem kívánatos személy, és születési helyként Tiszazugot olvastak.

Kérdezte, honnét vették ezt, de nem adtak választ. Családját beengedték, őt pedig reggel letartóztatták: kiket ismer 1956-ból, és az USA-ban. Semmire nem adott választ, és kérte a kihallgatásvezetőt, engedje felhívni az amerikai nagykövetséget, mert amerikai állampolgár, de nem kapott rá lehetőséget. Az akkor 74 esztendõs édesanyja, aki évtizedek óta nem látta, és most a repülőtéren várta, a történtek miatt rosszul lett és mentővel vitték el. Másnap felrakták egy Malév gépre, Amszterdamba vitték és egy hétig nem tudott visszatérni az USA-ba, mert sztrájk volt a nemzetközi repülõtereken. New York-ba érkezvén találkozott egy régi, Toller nevű bajtársával, akivel ’56-ban együtt volt a Belgrád rakparton. Sajnos a drog áldozata lett, morfiumot szedett, mint sok olyan fiú, aki Vietnamból visszérkezett, s ennek a szörnyű szenvedélynek az áldozata lett.

Miután a forradalmat eltiporták, Arany Bécsbe, majd pedig az Egyesült Államokba menekült, végül New York-ban telepedett le családjával. Évtizedekig különbözõ magyar nyelvű rádióadásoknál dolgozott, és miután nyugdíjba vonult, egy független, önfinanszírozású magyar nyelvõ rádiót mûködtetett. Jelenleg testületi tagja az 1956-os Világszövetségnek és a „Pesti Srác” Ösztöndíj Alapítványnak. 2001 óta Magyarországon él. Számos díj, oklevél, érem és plakett kitüntetésben részesült, többek között az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség a Hûség a Hazáért érdemrenddel tüntette ki.

Freedom fighter 56

Arany Tibor nemrégiben 2017. május 20-án súlyos betegen egy budapesti kórházban húnyt el, a végtisztességet a Fiumei úti 56-os parcellában kapja meg.(a szerk.)

 

Szerző: admin