Gérecz Attila - 56 Petőfije
2012. február 19. 17:09
"Így bocskorosan ugye megnevettek, hogy márványt törni hegynek indulok?"

Gérecz Attila 1929. november 20-án született a Pest megyei Dunakeszin. Vallása református. Apja vitéz Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke, akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért avattak vitézzé. Édesanyja, az erős lelkű Básthy Irén, az apa 1943. március 15-én bekövetkezett hirtelen halála után, három fiát özvegyen, egyedül nevelte fel. Attila volt a legkisebbik. Két bátyja közül Ödön katonai pályára készült. Ludovikás főhadnagyként vett részt és sebesült meg a második világháborúban. Árpád neves hegedűművész, karmester volt.

Attila 1944. őszén vonult be a Nagyváradi m. kir. “Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A második világháború alatt annak növendékeként előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza.  A dátum, hazaérkezésének napja meghökkentő.

Civil tanulmányait sorozatos magánvizsgákkal folytatta, pótolva az el nem ismert katonaiskolás éveket. Egy éven belül 3 gimnáziumi év tananyagából tett különbözeti vizsgát, majd 1948-ban érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumban. A család akkor már hosszabb ideje lakott a VI. ker. Munkácsy Mihály utca 34. alatti MÁV bérházban.

Miután családi háttere és hadapród volta miatt az egyetemre nem vették fel, vasesztergályos tanoncként egy csepeli műhelybe járt dolgozni. Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét pedig a sportnak szentelte. 1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa. Pisztolylövésben legyőzte későbbi olimpiai- és világbajnokunkat, Benedek Gábort. Kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott és versenyszerűen síelt is.

A sport pályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.

Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták. Tehetsége átütő erejű volt. Első versét, az "Így bocskorosan"-t érett, teljes értékű versnek ismerték el a szakértők. Később ezt további nagyformátumú versek, műfordítások követték.

1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt, jéghideg Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. 3 nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.

A váci fogda, majd az ottani rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után a márianosztrai börtön, 30 nap szigorított magánzárka, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka, stb. következett.

Költői munkájának egyik legjelentékenyebb eredménye a börtönéveit és váci  szökését megörökítő verses elbeszélése, melynek az "Így bocskorosan" c. kötet szerkesztése közben "A börtön eposza" címet adtuk.  Egy másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél.

A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogház-ból az 1956. október 23-i Forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, amely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.

November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyver sorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.           

Első, ideiglenes, utcai sírja a Bp., VII. ker., Klauzál-téren volt, ahová Drechsel Mária temette el. 1957. február 11-én került sor második temetésére a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájában, a forradalom többi áldozatai közé.

1976-77-ben, a hatalmon lévő 1956-ellenes politikai légkörben szárnyra kelt a hír, hogy a Temető a 21-es parcellát meg kívánja szüntetni, az ott lévő sírokat pedig véglegesen felszámolják. Ettől való félelemből özv.Gérecz Ödönnének, az édesanyának 1977. májusban bekövetkezett halálakor a család Gérecz Attila földi maradványait exhumálással a budapesti Megyeri-úti temető 39-es parcellájába, az édesanyával közös sírba menekítette át.

2001 május 8-án, 24 év elteltével helyezték vissza Gérecz Attila (és édesanyja) földi maradványait a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájába, a költő eredeti, eddig táblával megjelölt sírhelyébe.

Verseit nyugaton az 1950-es évek vége óta publikálta a Nemzetőr, Kecskési-Tollas Tibor – Németországban letelepedett “füveskerti” költő – lapja. Ugyancsak Tollas Tibor szerkesztésében több kiadásban megjelent a  "Füveskert" című antológia, amely Gérecz Attila verseinek egy részét is tartalmazta.

Itthon, verseinek közel teljes, de több helyen az eredeti szöveget átalakító gyűjteménye "Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja" címmel 1991-ben a Stádium Kiadó gondozásában jelent meg először. 1995-ben a Füveskert, majd 2000 évben a Sorsod művészete c. verseskötet jelent meg szintén a Stádium kiadónál.

A tovább pontosított, - az idő közben családi hagyatékként Magyarországra visszakerült Gérecz Attila kézirattal összevetett - még szöveghűbb kiadás, az Így bocskorosan c. kötet 2000., 2001. és 2006 években, a  Kráter Kiadó gondozásában látott napvilágot.

 

 

Gérecz Attila Így bocskorosan

Így bocskorosan úgy-e megnevettek,

hogy márványt törni hegynek indulok?

A számon pimasz mosolygás a jelszó,

füttyöm csibészes: én is feljutok!


Nincs tömött zsákom s hegymászó botom,

segítő kezet tán egy társ sem ad,

de vihart-oldó déli szél kölyök-

fejemre borzol lágy barackokat!


s a hegytetőn majd minden mezt lehántva,

én is kacagva szélnek öltözök,

karjukra fűznek mind a fénynyalábok,

s eltáncolunk a fejetek fölött!


Így bocskorosan úgy-e megnevettek,

hogy márványt törni hegynek indulok?

A számon pimasz mosolygás a jelszó,

füttyöm csibészes: én is feljutok!


Vác, 1954. május

 

 

Gérecz  Attila posztumusz elismerései

–  a Honvédelmi Miniszter 307/1994.sz. parancsában előléptette

    századossá (H.M.   Rehabilitációs Bizottság  9/406/1994. június 30.

    nyt.sz. levél.),

–  a Magyar Írószövetség felvette tagjai sorába 1995-ben,

–  a Vitézi Rend vitézzé avatta 1997-ben,

–  a Balassi Bálint Baráti Kör 2000 február 14-én Balassi Kard

    kitüntetésben részesítette. A rangos kitüntetést, a Kardot, melyet 

    évenként az irodalom kiemelkedő alakjainak ítélnek oda, a Magyar 

    Öttusa Szövetség vette át, Gérecz Attila emlékének további ápolása

    céljából,

–  Dunakeszi Város Képviselő-testülete  27/2004.sz. önkormányzati

    határozatával a Város Díszpolgárává avatta, 2004. október 23-án,

–  az 1956-os Felkelők Rabparlamentje a forradalom hőse kitüntetésben 

    részesítette 2004. október 23-án.

 

GÉRECZ ATTILA emlékét őrzi

–  a Budapest, VII., Klauzál-tér 9. sz. ház falán elhelyezett emléktábla

–  a Budapest, VI., Munkácsy Mihály u. 26.sz. alatti Kölcsey Ferenc 

    gimnázium épületének falán lévő emléktábla,

–  a Nagyváradi m. kir. “Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapród-

    iskola Bajtársi Köre és az általuk elhelyezett HŐSI HALOTTAINK

    emléktábla a Budai Várban, a Hadtörténeti  Múzeum udvarán,

–  több televíziós alkotás, játékfilm,

–  a Magyar Öttusa Szövetség által 1991. óta megrendezésre kerülő 

    Gérecz Attila Ifjúsági Öttusa Emlékverseny, melynek első helyezettje

    Vándorkupa Díjban részesült, 2000-től pedig a Szövetség Balassi

    Kard vándordíját veheti át,

–  a Magyar Írószövetség és a Stádium Alapítvány által 1991-ben 

    létrehozott Gérecz Attila-díj, mely elsőkötetes fiatal költők, írók

    részére 1992-től kerül évenként kiosztásra. A 9/2003.(IV.3.) NKÖM 

    sz. rendelet alapján a kitüntetést ma már a Nemzeti Kulturális Örökség

    Minisztériuma adományozza,

–  a Dunakeszi Város Önkormányzata által  Gérecz Attiláról elnevezett

    utca, valamint szülőházán, a Dunakeszi-gyártelep, Állomás-sétány l5.

    sz. ház falán 2004. október 23-án elhelyezett emléktábla,

–  Magyar Örökség Díj posztumusz odaítélése a Magyar Tudományos

    Akadémia dísztermében, 2009. szeptember 19-én.

 

 

Gérecz Attila emléktáblájának avatása

 

             1956. november 4-én hajnalban minden akkor élő magyar hallhatta Nagy Imre szavait. Magam 20 éves bölcsészhallgató voltam, s 3-án – késő este – hazalátogattam Budafoki úti lakásunkba aggódó szüleimhez és testvéreimhez. Ez ideig minden percemet az egyetemen töltöttem sűrűn adódó feladatok megoldásával. – A döbbenetes bejelentést követően 16 éves öcsémmel (aki az előző napokban vöröskeresztes kocsikon sebesülteket szállított) berohantunk a bölcsészkarra. Még sikerült átjutnunk a Szabadság hídon s a Váci utcán is. Így értünk be a „Piarista épületbe”, ahol már fegyverkezett, s harcra készült több tucatnyi társam. Fegyverzsíros ládákból, zsírban úszva ekkor kerültek csak a kezekbe a dobtáras géppisztolyok, más szóval: a davaj-gitárok. Szerencsére (honvédelmi oktatásunknak köszönhetően) néhányan annyit értettünk a fegyverekhez, hogy ezekkel még aznap este sem lőhettünk, hisz megtisztításuk is több órás munka.

             Körbejárva az épületet különösebb katonai felkészültség nélkül az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a ház „védhetetlen”, néhány ágyúlövéssel szétlőhető, s nincs menekvési út semerre. Pisztolyainkat odahagyva a Pesti Barnabás utcai kijáraton hagytuk el az épületet öcsémmel, s már tudtuk, hogy haza nem térhetünk, mert minden hídnál szovjet katonaság tanyázott. Csak valahol Pesten, pesti barátainknál reménykedhettünk befogadásban.

            A Klauzál utcába kellett eljutnunk. Csak a kockázat, a szerencse és a jó sors segített bennünket az Ady mozi (Filmúzeum) előtt átrohanni a Kiskörúton a Dohány utcáig. A széles utakon kiszámíthatatlanul cikáztak, és eszeveszetten lődöztek a szovjet tankok. Megúsztuk.

Szerencsésen megérkeztünk a Klauzál utca 3-ba, Kern István hegedűművész barátunk lakására, aki befogadott és óvott bennünket. Hála Istennek, sok hasonló, áldozatokat és veszélyt is vállaló magyar ember élt akkoriban Budapesten.

Itt éltük végig a szovjet megszállás napjait, hetét, érezve s tapasztalva a napról-napra erősödő nyomást, beszorítást, egy óriási gépezet páncélosokkal, tankokkal, ágyúkkal megvalósított okkupációját, amellyel már nem bírkózhatott meg az elszigetelődő személyes hősiesség, találékonyság.

            Éppen november 7-én reggel a Klauzál utca Rákóczi úti bejáratához is beállt egy tank, amely a teljes hosszú utcát „blokkolta”. Senkinek nem kívánom a tankélmény megismerését. Ez az ősvilági lényre emlékeztető, zöld-szürke acélszörny kiszámíthatatlan gyilkos. Órákon át néma, mozdulatlan, s pillanatok tört része alatt öl, rombol.

Ezen a napon délután 2 óra felé a nyitott ablak mögött állva láttam, hogy a Dohány utcán, a Körút felé, óvatosan, körül-körülnézve egy fiatalember közeledik. Viharkabát lehetett rajta, fegyvere is volt, de legjobban a derekára erősített gránátokra emlékszem. A Kluzál utca sarkához érve megállt, kilesett a tank felé, én meg imádkozni kezdtem: „Ne próbálj átrohanni, a szörny reggel óta mozdulatlan, kezelői már idegesek lehetnek. Hiába keskeny az utca – mondjuk 8 méter – lelőnek.” De ő – Ő – végsőkig elszánt volt, valahova el akart jutni. Ugorva rohant, rohanva ugrott, de azonnal kerepelni kezdett a géppuska. A lövedékek mellmagasságban szinte kettévágták.

Nem tudom, meddig feküdt ott teteme, mert a tank megint működésbe kezdett. Előbb a házunkkal szemben lévő áruházba lőtt bele – immár ágyúval. Ennek nyomán azután óriási tűz keletkezett. Lángjai átcsaptak a mi lakásunkba. Oltani kellett az izzani kezdő ablakkereteket, s ekkor lakásunkba is belelőtt a tankágyú. Hogy megmaradtunk, azt csak annak köszönhetjük, hogy a golyó gellert kapott.

Napok múlva tudtuk meg, hogy a lelőtt fiatalember költő volt. Csak évek múlva hallottam először a Gérecz Attila-nevet. S most, 50 év után, immár emléktábláját avatjuk a Magyar Írószövetség épületének falán. Ennek a szövetségnek életében nem lehetett a tagja, halála után is sokáig névtelen maradt – ismert okokból. Remélem, most már elnyerte helyét és hazáját szívünkben is, fejünkben is.

Mióta létezik magyarság, nyelvének őrzői, fejlesztői, művelői elsősorban költők és írók voltak Ha tetszik, az Árpádok korától napjainkig. Különösebb megbecsülésben sosem volt részük, de ők tették a dolgukat, őrizték a hagyományokat, keretet, formát adtak nemzetünknek, neveltek és példát mutattak hűségből. S ha kellett, a toll helyett kardot ragadtak, s életüket adták sokszor megénekelt hazájukért. Így tett Balassi Bálint, így tett Petőfi Sándor, így tett Gérecz Attila.

Azt hiszem, csak tőlük s társaiktól várhatjuk rohamosan globalizálódó világunkban magyarságunk, anyanyelvünk megóvását.

Nagyon sokan áldozták életüket, tehetségüket, művészetüket Magyarországért. De mit tett értük Magyarország? A kevésnél is kevesebbet.

E pillanatban itt az alkalom tenni valamit. A magyar nép, a magyar nemzet köszöneteként kerüljön a magyar írók és költők birtokába, tulajdonába örökre és elidegeníthetetlenül ez a Bajza utca 18. szám alatti ház és kert! Legyen ez otthona, pihenő-olvasóhelye minden itthon vagy bárhol élő magyar írónak! S mindezt szavazza meg parlamentünk napirenden kívül, egyhangúlag! S persze a ház fenntartásához, működéséhez is biztosítsa a feltételeket. – Ha ezt megteszi, a világ is felfigyel rá, s megállapítja, hogy nemcsak temetni tudunk, de építeni is – a jövőnek!

S ha így lesz, nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg egy éven belül le kell szednünk a frissen avatott emléktáblát, mert a magyar kultúra e „szent helyén” netán bank, pláza, irodaház épül külföldi tulajdonossal.

De múljon el tőlünk a keserű pohár, s próbáljunk bizakodni, reménykedni!!!

Domokos Péter

***

A Stádium Kiadó, miután 1991-ben megjelentette Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja c. emlékkötetét, egy évtizeddel később - 2001-ben - kiadta a Sorsod művészetét, ismét megjelentetve Gérecz Attila verseit, kiegészítve a Füveskerti költőcsoport (az 50-es években Vácon raboskodó költők), Gérecz Attila egykori bajtársainak, továbbá a mai költészet jeleseinek és fiataljainak a költőhöz kapcsolódó verseivel.

 

E tiszteletadásnál is fontosabb azonban, hogy a "Sorsod művészete" először törte fel Gérecz Attila agyonhallgatásának pecséteit. Néhány úttörő jelentőségű, még az 1990-es évek elején megjelent írás, tanulmány (Fodor Andrásé, G. Komoróczy Emőkéé )mellett több nagyszabású tanulmányban, összegző esszében, verselemzésben látott hozzá Gérecz Attila vershagyatékának irodalomtörténeti feldolgozásához. A Jankovics Marcell, Tarján Tamás, Varga Domokos és általam jegyzett dolgozatok mellé írásaikkal többen is fölsorakoztak, de így tett a Gérecz Attila-film rendezője Czigány Zoltán, és egyik szép öregkori novellájával (Gérecz Attila szerelméről) Szakonyi Károly is.

2006-ben is Sorsod művészete 2.címmel olyan, a 2001-es Sorsod művészetének külsőségeihez hasonló, reprezentatív, gondos és tartós előállítású tanulmány-és esszégyűjteményt jelentetünk meg B/5-ös formátumban, kemény kötéssel, cérnafűzéssel, amellyel folytatjuk:

1/ Gérecz Attila költészetének irodalomtörténeti föltárását;

2/ G.A. életének és halálának – morális bátorságának és szabadságszeretetének ismertetését;

3/ az irodalomtörténetből Gérecz-cel együtt vagy teljesen, vagy részlegesen kihagyott füveskerti költők életművének földolgozását;

4/ az 56-os forradalom és a költészet viszonyának kutatását, különös tekintettel arra, hogy társadalmi értékvesztése – a köztudatban való eljelentéktelenedése és eljelentéktelenítése – párhuzamosan és egyszerre ment végbe;

5/ Gérecz Attilának a mai fiatalok költészetében való jelenlétét.

Gérecz Attila - A börtön eposza

Szeme hajnali tó, ha ívó

halak szikrázva felkavarják.

Keze gyengéd, arcom simító

virágos alma ág, de karját

rőt fény ölelte, mint a kígyó,

kettéharapva melle halmát...


... Az ócska lámpa fényét néztem

a szemében, hogyan ragyog.

S ő könnyes lett a nevetésben,

mikor testét csókoltam ott

ahol, hogy egyszer én is éltem

a föld mégis nyomot hagyott.


... Sokáig bámultunk a tűzbe,

aztán egyszerre felriadt.

“Hallgatsz. Azt se tudom örülsz-e?” 

Elcsuklott. “Csak megszülni hagyd.

Hisz úgysem adnám, mert... mert – fűzte

szívén a szót – a te fiad.”


A holdfény fönt épp hogy átolvad

a felhőn; nagyon halk ma,

mint lebbenti mégegyszer holtak

szemén a fátylat, annyira...

mert, persze nem kellett a holdnak

fiam szemén kacagnia.


Pár hetet kellett koplalnunk át.

Pénzünk nem volt a nősüléshez,

csak, mennyiért egy hóhérmunkát

valami szolid úr elvégez.

S pár mosolyért van-e jogunk hát

a védtelenek életéhez?...


A Podmaniczky utca sarkán

ilyenkor hideg szél söpör.

November van. Az Alpok alján

szánok kúsznak a hegyre föl,

s hóemberek fején már nyalkán

csurgóra áll a jégvödör....


*

Hegedű szól a rádióból.

Borzongok. Mintha a lágy zenét

a létezés során a kóbor

halált ölelve jelzenék...

Margitnak is, ha teste csókol,

beharmatozza könny szemét.


Margit. Keze pihen a karfán.

Finom ékszer. Kölykeiért

valaha nőstény volt; és karmán

ily ékszerként hordta a vért!

Szerelmem. És hogyha akarnám

nőmül jönne. Dehát miért?


Hálás volna. Szeret. Feleségem...

Biztos lenne egy kisgyermekünk.

Kisfiam, szállongó mesében

csöppnyi lelked vajon merre csüng?

Repülj fiam! s tanulj sírni szépen.

Könnyed nélkül hogy emelkedünk?


Tanulj kicsim, tanulj sírni. Átkos

tájék ez, s öklünk ütne le.

Körmöm néztem. Dehát virághoz

hasonló gyönge kis keze...?

Légy jó fiam. Aludj. S imádkozz,

hogy egyszer ölhess is vele.


Kisfiam. Rózsás kicsi körmök.

Az Úrral majd csak letudod.

A létet kell csak örökölnöd.

Az embernek gyeplő jutott.

Csupán a két szára: a köldök-

zsinór, és bitón a hurok.


S majd valaki egy karéj holdat,

hogy szebb légy, a körmödre szel. –

Margit haján szikrát csiholtak

az égők. “Most menj, kedves, el.

Aztán holnap szép légy, mert holnap

már a menyasszonyom leszel!”...


(Másnap délelőtt  letartóztattak.)

 

 a szerk.

 


 

Szerző: admin