Burg Kastl - volt magyar gimnázium Németországban
2011. május 15. 06:21
"Kastl ott lesz, ahol Kastl szellemiségében találkozunk Budapesten, szabad hazánkban vagy bárhol a világban"
Tolvaly Ferenc költő

Aki manapság gépkocsival a Passau-Nürnberg-i autóúton halad és figyelmesen nézi a lejárókat, az 70 kilométerrel Nürnberg elött Kastl kitérőre lehet figyelmes. Nemzetközi túrista-térképekre régebben ritkán jelölték be ezt a kis községet, mert közel fekszik a német-cseh határhoz és a vasfüggöny idején Németországban állomásozó amerikai hadierő alakulatai nem vették szivesen a turizmust ezen a vidéken.

2008-ban lett 50 éve, hogy a Németországi Magyar Gimnázium 'bevette' Burg Kastl középkori várát. Az évek során sokszáz magyar fiatalt vonzott és nevelt fel az életre falai között, majd bocsátott ismét szerte szét a nagyvilágba, ahonnan a magyar fiatalok évről, évre ma is összegyülnek az Alma Mater falai között.

Előzmények

Menekült-tábor Passau-Waldwerke: 1945

A II. Világháború egyik szomorú velejárója és az ország másik nagy vérvesztesége a sokszázezer Nyugatra menekült magyar volt. A hontalanná vált, Ausztria és főleg a dél-német Bajorország menekült- táboraiba került magyarok 1945-ben egyik táborból a másikba toloncolva tengődtek, nem tudván hová, merre menjenek, hol vannak az apák, a fiúk, ha egyáltalán túlélték a frontot. A szovjet megszállás várható következményeit nem vállalva, a háború után a menekülteknek legnagyobb része nem tért haza Magyarországra, hanem Nyugat-Európában maradt vagy kivándorolt a tengeren túlra.

A Passau melletti Waldwerke baraktábor egyik központi magyar menekült-tábor volt abben az időben. 

Csejtey Béla gimnáziumi tanár, néhány társa, valamint Kálózdi Nándor, a tábor r.k. lelkészének kezdeményezésére jött létre az iskola. A "8-osztályos" gimnázium azt jelentette, hogy egy asztal volt egy osztály. A teremben tehát 8 asztal mellett 8 tanár tanított egyszerre úgy, hogy az asztalok csak kartonnal voltak elválasztva. Csak Pajor tanár úr (a cserkész!) vitte ki, ha lehetett diákjait a szabadba... matematika órára.

Elemi iskola is volt a táborban éspedig valamivel jobb helyzetben, mert e célra külön barakszobát kaptak.

Itt és így indult 1946-ban a Németországi Magyar Gimnázium, amelynek egyenes leszármazottja a mai Burg Katl-i Magyar Gimnázium.

Bauschlott

Baden-Württemberg tartományban talált új szállásra a magyar gimnázium, egy addig menekülteknek szállást adó vadászkastélyban. Nagy park is tartozott az épülethez, amely már a sportolást is lehetővé tette. Az épületet először át kellett építni, hogy kialakítható legyen abban a leány valamint a fiú-internátus és természetesen az osztálytermek. A pincerészben még kápolnát is ki lehetett alakítani. Az ott tartott vasárnapi szentmisékre még a falusiak is bejártak, mert Baushlottban akkor még nem volt katolikus templom.

122 növendéke volt akkor az iskolának és továbbra is Ambrus Szaniszló atya volt az igazgató. Úgy tűnt, hogy elegendő férőhely lesz itt a kismagyaroknak sok esztendeig, ha nem következik be két évvel később 1956...

Az 1956-os magyar forradalomban és szabadságharcban sok fiatalkorú vett részt. A forradalom elfojtása után egy részük szüleikkel -vagy néha anélkül - Nyugatra menekült. Németországba több tízezer magyar érkezett akkor, néhány hónap alatt.

Már 1956 novemberében kopogtattak Bauschlottban az első menekült diákok. Az 1956/57-es tanévben zsúfolásig megtelt az iskola és csak jöttek, jöttek a további jelentkezők... Szaniszló atya megint csak nem mondott nemet senkinek.

Végül 1957 februárjában Dr. Neuhausler müncheni segédpüspök jött az iskola segítségére. A három felső osztály, tanári karával együtt átköltözhetett a München/Fürstenried-i lelkigyakorlatos házba. Ennek a 'kihelyezett' iskolarésznek Dr. Galambos Irenaus bencés atya lett a vezetője.

Lindenberg

A waldwerkei menekült-tábort 1951-ben feloszlatták. Lakóinak nagy része elköltözött a táborból vagy kivándorolt. A magyar gimnáziumra azonban továbbra is nagy szükség volt, hiszen akik ki is költöztek a meneküttáborból, gyermekeiket, ha tehették ezután is a magyar iskolába járatták.

Itt kell megemlíteni a közben Magyarországról kitelepített népi németeket, valamint az Erdélyből jött szász családokat, akik szintén a magyar iskolába küldték gyermekeiket.

A magyar iskola és tanári kara 1951-ben átköltözött az Allgau tartománynak egy festői kis falvába Lindenbergbe, ahol egy volt használaton kívüli kis hotelben kaptak helyet.

Bármennyire szűk volt itt is a hely, ugyanis internátust is fent kellett ugyanabban az épületben most már tartani, mégis nagy előrelépés volt a Waldwerke- i baraktáborhoz képest. Külön osztálytermek itt sem voltak, az internátus hálószobáiban folyt nappal a tanítás.

1954-ig volt Lindenbergben az iskola (gimnázium, elemi valamint az internátus), amíg később Baden-Würtenberg német tartományba nem költöztek.

A lindenbergi iskolaévek - még, ha itt is sok minden improvizált jellegű volt - már sok mindenben a rendszeres, szakszerű tanítás színhelye volt. A diákok alig ismerték az anyagi nehézségeket, amelyekkel az iskola küzdött, hiszen növendékei alig, vagy egyáltalán nem tudtak fizetni. Az iskola volt azon a ponton, hogy évközben haza kell küdeni a gyerekeket, mert nem tudják kifizetni az élelmezést.

A székely származású dr. Ambrus Szaniszló igazgató érdeme, hogy végül is mindenki tanulhatott, aki jelentkezett. Volt növendék, akinek orosz hadifogságban volt az édesapja, hogy is tudott volna az tandíjat fizetni. Szaniszló atya mégis felvette, 'majd csak lesz valahogy..." mondta.

Az iskolabizottsággal együtt járt házról, házra, az iskoláért kéregetni. A Bajor Katolikus Egyház ebben az időben - de a későbbiek folyamán is- sokat segített a magyar iskolának.

A gimnáziumnak volt ekkor már énekkara és cserkészcsapata is volt:

A szűkös osztálytermekben a körülményekhez képest már komoly tanítás folyt. A latintól a matematikáig rendkívül elhivatott tanárok és tanárnők tanítottak a gimnáziumban ugyanúgy mint az elemi osztályokban.

Csak az anyagi gondok voltak állandóan nagyok és nem egyszer előfordult, hogy a serdülőkorúak éhesen álltak fel délben az ebédlő asztaltól...

Az érettségizők közül kevesen voltak akkor 20 év alatt... A háború, a menekülés, szétszórta a magyarokat, sokan csak több év veszteség után tudták a háború által félbemaradt iskoláikat folytatni. A német hatóságok által elismert érettségi bizonyítványokat négy nyelven állították ki, hogy tudják azokat az érettségizők hasznosítani, bárhova is sodorja őket majd a sors!

Lindenbergből a magyar gyerekek áprilisban már haza utaztak. Csak az érettségizők maradtak ott még néhány hétig. Csendes lett egyszerre a kis falu. Aki azokban a napokban még egyszer az erdőszélen sétált, már csak a falusi német gyerekeket hallotta ott játszani: "Körben áll egy kislányka..."

Burg Kastl

Fürstenried természetesen csak átmeneti megoldás lehetett, de jó volt arra is, hogy 1957-ben formális engedélyt kapjon az 1946 óta működő iskolabizottság, egy bajorországi magyar iskola alapítására. A törekvés az volt, hogy amit a magyarországi nagymúltú tanítórendek, köztük a bencések is képviseltek, azt a lelkiséget és nevelést folytassák a németországi magyar gimnáziumban is. 1957 decemberében jött meg az engedély a bajor kormánytól, 1958 márciusában költözhetett a három felső osztály 160 diákkal a Kastl-i kolostorvárba: Burg Kastl-ba . 1959 szeptemberében költözhettek azután át a Bauschlott-i osztályok is Kastl-ba.

Burg Kastl a középkorig bencés apátság volt. Aki csak futó pillantást vet látképére, szinte a pannonhalmi apátságot véli abban felfedezni. De a kastli vár nem iskolának épült és főleg nem több mint 300 növendéknek, tanári karnak és azok családjainak elhelyezésére. Aki az elkövetkezö években nyaranként meglátogatta az iskolát, szinte minden szünidőben építkezéseknek lehetett tanuja. 

De épült teljesen új korszerű épületszárny is, hogy ez a magyar sziget Bajorországban megfelelő otthont és komoly nevelést adhasson a közben már a világ minden részéről oda érkező magyarajkú gyerekeknek.

Az iskola az eredeti elképzelések szerint, egészen a legújabb időkig, egyházi vezetés alatt állott. Dr. Galambos Irenaus atyát Dr. Harangozó Ferenc követte, majd hosszú ideig Dr. Radics János volt az igazgató, azután pedig a ciszterci rendű Major Márk atya. Őt azután a civil tanárok köréből kinevezett igazgató követte.

Bajor egyházi vezetők gyakran látogatták meg az iskolát. 1972 június 15.-én Mindszenty József bíboros látogatásának örülhetett az intézet 

Az iskola - főleg az első évtizedekben - állandóan anyagi gondokkal küzdött. Noha a német püspöki Konferencia állandó segítője volt az intézménynek, ugyanúgy mint a bajor állam is, mindig probléma maradt a szülői hozzájárulás. Hiszen javarészt magyar menekült-hullámok gyerekei nevelkedtek itt és a menekült szülők egyáltalán nem, vagy alig tudtak tandíjat és internátusdíjat fizetni. Az Iskolabizottságnak élén a legnehezebb időkben Msgr. Dr. Ádám György müncheni magyar főlelkész állott, aki elszánt küzdelmének köszönhető, hogy végül is oly sok esztendőn keresztül zavartalanul folyhatott az oktatás és a növendékek ne vegyék észre a nehézségeket.

Döntő támogatást nyújtott mindig a Magyar Gimnázium barátainak és Támogatóinak Egyesülete. A támogatás az évek során, ugyanúgy mint maguk a diákok, az egész világról érkeztek: Dél-Afrikától Kanadáig és Svédországtól Dél-Amerikáig. Ugyanakkor működésbe lépett a Szülői Tanács és a Diáktanács a napi gondok megbeszélésére.

Az évek során lett az iskolának könyvtára, sportegyesülete, cserkészcsapata, énekkara, zenekara, népitánc együttese. Az iskola népi együttese számos körutat tett Európaszerte, hogy nagysikerű fellépéseikkel támogatást szerezzenek az iskolának. A rádió és televízió mindíg szivesen látogatta az intézményt hírül vivén a világnak, hogy a magyar diák nem csak szaktudást kapott az iskolában, de nevelést, hitet, kultúrát is.

Pünkösdvasárnap Burg Kastl minden évben egy nagy magyar találkozó színhelye volt. Ez a nap a díszes, nagyszabású ballagásnak és egyben az érettségi találkozókra, az Alma Mater-be visszatérő sok, sok öregdiák Alumni Közösségnek az ünnepe volt. Ezekben a napokban találkoznak még ma is a régebben végzettek egymással és volt tanáraikkal. Az évfordulókra jönnek sokszor még tengeren túlról is!

A Waldwerke-i barak-iskolában már tanító tanárok közül napjainkban már csak Márta néni tudják meglátogatni a hálás, volt növendékek. Az emigráció számtalan magyarnyelvű ifjusági kiadványát lelkesen szerkesztő Lívia néni 1997-ben húnyt el.

Az 1989-es rendszerváltás után megváltozott az iskola státusa annyiból, hogy már nem lehetett tovább formálisan a 'menekültek' intézménye, mivel megnyílt a magyar határ. De ezután is érkeztek jelentkezők. Eleinte Erdélyből és a volt Jugoszláviából, az elmúlt években pedig közvetlenül Magyarországról. 1990-ben úgy tűnt, megszűnik minden német támogatás és megszűnik az iskola. Antall József miniszterelnök érdeme volt akkor, hogy eljárt Kohl német kancellárnál, hogy az iskola folytathassa munkáját.

A továbbiakban az iskola - a fennmaradás érdekében - megpályázta és elnyerte az "Európai Gimnázium" státusát a 9 osztályos német modellben. Ennek természetesen következményei is voltak. A civil vezetés alatt álló iskolában kétnyelvű oktatás folyt: magyarul és németül. A Kastl-i érettségi bizonyítvánnyal a világ bármely egyetemére lehetett pályázni.

Forrás: Új Magyar Évezred (http://home.iae.nl/users/nickl/umek-47.html)Burg Kastl

Becsukott a magyar gimnázium - Gondolatok a 2008 Pünkösdi Jubileummal kapcsolatosan

 

„Becsukott a Burg Kastli magyar gimnázium...“-olvastam az elmúlt esztendőben egy újság utolsó előtti oldalán, valahol a legalsó sorokban, minden méltatás, búcsúztatás nélkül, pedig egy tisztességes „Halotti beszédet“ megérdemelt volna.

Fejbevert az ismert ténynek ez a megfogalmazása. Valahogy hasonlóan közlik, ha pl. ...becsukott Mári néni szatócs boltja a szomszéd sarkon...

Aztán teltek-múltak a hónapok, síri csend a témáról. De valami zsongott a levegőben, hogy a búcsúztatás, a köszönet, a temetés még jön. Az elbúcsúztatása annak a fenoménnak, ami a magyar emigráció hatalmas tölgyfájává terebélyesedett, amit magyar gimnáziumnak neveztek, ami Kastlban az 50. esztendejét élte meg, de ami valójában 63 esztendős múltra tekint vissza. Vékony hajszálgyökerekből indult a teljes ismeretlenség csendjében magyar pedagógus szivek idealizmusából. (Nagy események kezdete sokszor a názáreti csend és névtelenség leple alatt adódik). Egy ilyen „hajszálgyökérnél“ 1945-ben én is jelen voltam, még mint diák, Lívia néni kezdődő iskolájában. Aztán novemberben szétváltak útjaink. Én hazakerültem szüleimmel, tanulmányaimat folytatni, befejezni. Lívia néni (Dr. Fekete Sándorné) tovább került Lindauba, Bauschlottba, Kastlba, ahol a kis falusi temetőben nyugszanak hamvai.

1956 újra nyugatra dobott az akkor már erősödő, lombosodó magyar iskola tövéhez, immáron tanári diplomával a zsebemben, Kodály örökségét hordozva a szívemben, egyenesen Lívia néni ölébe s rajta keresztül Ambrus Szaniszló atyai szeretetébe. 

Két esztendős bauschlotti működés után (ott a JÁNOS VITÉZ-zel indúlt nótázásunk) 1959 őszén Kastlba jöttem. És aztán így kezdődött:

Szeptember első napjai voltak Az iskola bejárati lépcsőin ácsorogtam. Nézegettem az érkező diákokat s az előttem lődörgő ifjúságot. Egyszercsak feljött hozzám egy meglett korú fiatalember s kedves udvariassággal megkérdezte: „...a tanárnő az új énektanár?“ Igenlő válaszomra nagyon óvatosan folytatta: „...én 12.-es diák vagyok. Oláh János a nevem. Otthon már sokat népitáncoltam. Ha a tanárnő akarná, ketten összedobhatnánk valamit...“

Hát én persze, hogy akartam! Hamarosan meg is kezdtük az „összedobálást“. Első programja volt a „Nagypáros“, „Kónyi verbunk“, „Tápiógyőri“. Sajnos, Jánosnak a táncokhoz nem volt kottaanyaga. S ez volt az első bökkenő. János megpróbálta „pompás“ éneklő tudásával elénekelni a nótákat. Én megpróbáltam a dünnyögő hangok közül kihámozni a helyesnek vélt dallamot. S aztán már meg is kezdtük a toborzást. Eredményben nem volt hiba. Mindenki táncolni és énekelni akart. Mert ez a kettő akkor együtt ment, Tonband, hangszóró és egyéb gépzene hiányában. A táncokat a kórus kísérte.

A következő iskolaév 7 (hét) V. osztályos gyerekkel kezdődött. Nagy volt a probléma az akkori iskolavezetők körében, az utánpótlás miatt. Mi segítette ki az iskolát ebből a várható elnéptelenedésből, jövőtlenségből? A dal és a népitánc.

Elindultak a vendégszereplések. Európa komoly színpadjain: Zürichben a Schauspielhausban, Párizsban a Salle Pleyelben, stb., stb. Már a műsor szünetjében özönlöttek be hozzánk honfitársaink s árasztottak el kérdéseikkel: „...Csodálatos, fantasztikus! Hol van ez az iskola? Van-e még hely? Mikor vihetem a fiamat, lányomat?...“

Következő szeptemberben nagyobb teremben és több paddal kezdte az akkor már VI. osztály a tanévet és az iskola elkezdte fénykorának esztendeit.

Oláh János létrehozta, magasra emelte a tánccsoportot. Müller Gyuri tovább vitte, fejlesztette s átmentette mind a mai napig.

Ezen a pünkösdön az öregdiákok soha nem látott tömege érkezett Kastlba. Az érett gyümölcs érkezett vissza. Búcsúzni jöttek és köszönni és temetni és végleg BECSUKNI. Helyette az újra találkozás, újrakezdés örömének lettek bírtokosai. Mindent úgy énekeltek és táncoltak, mintha tegnap lett volna utolsó szereplésünk valahol Európában.

Érdekes módon senki sem dicsekedett nekem a saját karrierjének magas íveléséről, de szórták elém az unokáik fényképeit eme szavakkal: „...megtanítottuk ám őket magyarul!...

S itt újra éreztem, hogy nem csukták be a Burg Kastli magyar gimnáziumot.

A vasárnapi istentiszteleten közösen vallottunk hitet és szóltunk az Úrhoz a Miatyánk szavaival. A Himnusz, Szózat záró dallamaival sem ért véget a „nótázás“. A kóruson először halkan, majd mind bíztatóbban jöttek felém a kérések: „...Éva néni, még ezt a dalt, még azt a nótát...“ S a délceg Kossuth nótától a Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok... énekig egymás után zendültek fel a régi dalok (és lent a templomban is bent maradt a hívő sereg és velünk együtt énekelt!).

A végin megjegyeztem: ...szeretném hinni, hogy az Úr, ott elől a tabernaculumban s odafenn nem veszi rossz néven ezt a sok nem templomi nótát. Erre valamelyikötök így válaszolt: „Ez is imádság volt.“

Igazat mondtál. Köszönöm!

Ahogy lefelé jöttem a kórusról, újra belém vágott a száraz hírközlés:

BECSUKOTT A BURG KASTLI MAGYAR GIMNÁZIUM

Valóban becsukott ???? Valahogy úgy érzem, hogy most nyitott ki ezen a csodálatos pünkösdön. Mert volt Kastl-i diáknak lenni nem nosztalgia, hanem FELADAT. Tovább vinni, amit kaptál. Unokáiddal énekeld a „Kis kece lányomat“ és a „Tiszán innen, Dunán túlt“ és karácsonykor a „Mennyből az angyalt“.

Nem háborúkat szülő sovinizmus ez, hanem az európai polgár gyökereit erősítő tiszta forrás, amiről Bartók énekel a Cantata Profana soraiban. Mert a gyökér fontos. Nélküle nincsen LOMB.

BECSUKOTT A BURG KASTLI MAGYAR GIMNÁZIUM ????

HÁT nem csukott be! Hanem kinyitott.

S hogy ez megtörténhetett, köszönet azoknak, akik ezt lehetővé tették!!!!

A jövő évi csíksomlyói találkozás reményében köszöntelek MINDNYÁJATOKAT!

Szeretettel

Éva néni - 2008

 

 

 

 

Szerző: admin